«

»

Júl 04

ASZTROLÓGIA: BABONA VAGY TUDOMÁNY ?


Tapasztalati tudomány az asztrológia? Vagy nem több puszta babonánál? Úgy tűnik, a kérdés sosem veszít aktualitásából. Effajta viták már az ókorban, középkorban is fellángoltak, noha akkor az asztrológiai gondolkodás még áthatotta a mindennapi életet, a korra jellemző világszemlélet nem vont éles határokat anyag, szellem és a lélek jelenségei között. A felvilágosodás korától napjainkig viszont már – már a két.tábor közötti fegyverszünet számít szokatlannak. A szembenálló felek azonban nem csupán nem tudják meggyőzni egymást érveikkel, hanem elbeszélnek egymás mellett.

 

Nem csoda. A valóság érzékelésének és leírásának egymással két, látszólag kibékíthetetlen módja csap itt össze, az egyik rendszer érvei, ismeret szerzési módszerei pedig egyszerűen nem működnek a másik esetében. A természettudományos gondolkodásmód mérhetőséget, kér számon az asztrológiától, meg a többi ezoterikus irányzattól is, amikor pedig eszközeivel nem tudja megragadni, az egészet babonaságnak bélyegzi.

 

Az asztrológia valóban nem egzakt természettudomány és mint ilyen, nem is vizsgálható annak eszközeivel. De ugyanez elmondható más diszciplínákról is, pl. a bölcsészettudományokról is. „Amikor élőlényekről van szó, különösen ha az emberről, az egyértelmű megállapításokra való törekvés – mint mindenütt, ahol lelki-szellemi dolgokról van szó – hamar határokba ütközik, s ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, az az élő dolgok leegyszerűsítéséhez vezet.”- állapította meg találóan a német Fritz Riemann, azoknak az első pszichológusoknak egyike, akik komolyan merték venni az asztrológiát. Az e tekintetben ismertebb C. G. Junghoz hasonlóan ő is a múlt század első évtizedeiben – közepén nyitott az egykor „rudmányok királynőjének” tartott diszciplína felé.

 

A szemben álló táborokra jellemző két fajta gondolkodásmód közül az asztrológia kiindulópontját képező analógiákon, szimbólumokon alapuló a régebbi. Tulajdonképpen egy idős magával az emberiséggel, s mint ahogy álmaink  érzelmekben és képekben kifejeződő világa mutatja, tudattalanunk még ma is ezen a nyelven kommunikál. Ez a jobb agyféltekéhez társítható működés nem időben hanem körkörös ciklusokban zajlik, intuitív, érzésekkel és emóciókkal dolgozik, sokrétű, összekötő, szintetizáló, passzív, nőies jellegű, konkrétumokhoz kötődik, ösztönös – a művészet eszközeivel  pedig sokkal inkább megragadható, mint a tudományéval. Testi – lelki egészségünkhöz azonban  nélkülözhetetlen, hiszen pszichénk képekből él és képek által fejezi ki alapvető igényeit és szükségleteit.

 

Ezzel szemben, a napjainkban oly nagyra értékelt bal félteke absztrakt, logikus, elemző, tudatos, az időbeliség, linearitás jellemzi. Működése leginkább ébrenlétünkből ismerős, alapvetően férfias, aktív, szétválasztó, leegyszerűsítő, rendszerező, differenciáló. Egyik legnagyobb „vívmánya” a beszéd.

 

Míg az intuitív, érzelmi beállítottságú emberek túlnyomó részt a jobb féltekéjüket, az intellektuális alkatok és a külvilág érzékekkel felfogható ingerei alapján tájékozódó típusok inkább a bal agyféltekéjüket használják. Bár a velünk született alap beállítottságon semmiféle nevelés, önnevelés vagy meggyőzési kísérlet nem tud változtatni, az egyensúly elbillenése mindkét oldalon kellemetlen zavarokat okozhat.

 

Ha kizárólag a logikus, racionális gondolkodáshoz ragaszkodunk, elszigetelődünk lelki képeinktől, elsivárosodunk, kiszáradunk vagy a leegyszerűsítés, érzéki vakság hibájába esünk. Mint civilizációs betegségeink, lelki problémáink is mutatják, pszichénk ilyenkor többnyire zavarokat keltve véteti észre magát. De ugyanakkora gondot okozhat, ha a szimbolikus, bal féltekés működés kerekedik felül. Ilyenkor ugyanis „elszállunk”, nehezen tudunk megfelelni a gyakorlati élet követelményeinek, elveszünk az analógialáncok sokasságában.

 

Ideális esetben a két fajta gondolkodásmódnak ki kéne egészítenie, nem pedig kizárnia egymást.. Az „éjszakai tudat” pl. kiszélesíti a  nappali valóság látképét, új, ismeretlen nézőpontokkal gazdagítva azt. A bal féltekés gondolkodásmód struktúrálhatja, a nappali tudat számára is értelmezhetőbb, biztonságosabb, a gyakorlatban hasznosíthatóbb tartománnyá teszi a jobb félteke teremtette kreatív káoszt anélkül, hogy erőszakot tenne rajta.

 

Az asztrológia példájánál maradva Riemann megközelítésmódja  jelenthet követendő utat: „Ahelyett, hogy bizonyítékokat keresnénk az asztrológia mellett és olyan elméleteket állítanánk fel, amelyek nem kielégítőek, de legalábbis megtámadhatóak, össze kell szednünk a bátorságunkat ahhoz h. beismerjük: mai tudásunk még nem nyújt magyarázatot az asztrológiára. De ezt ne tekintsük elegendő oknak ahhoz, hogy kipróbálatlanul elutasítsuk, csupán mert a valóságot leegyszerűsítő szemléletnek véljük. Föl kellene tennünk azt a kérdést is: vajon ez a fajta elutasítás esetleg nem azzal a félelmünkkel függ össze, hogy föl kellene adnunk mindeddig megbízhatónak érzett gondolkodási szokásainkat? A félelem maga érthető de nem indokolt. (…)

 

Ha mégis kitesszük magunkat ennek a kényelmetlenségnek, az nem jelenti azt, hogy „hinnünk” kellene az asztrológiában – csak annyit jelent, hogy megpróbáljuk a ránk hagyományozott anyagot egyszer mégiscsak komolyan venni és saját tapasztalataink alapján ellenőrizni. Aki még erre sem hajlandó, attól legalább azt elvárhatjuk, hogy beismerje: saját tapasztalatok híján puszta előítélettel van az asztrológiával szemben, nézete legfeljebb személyes vélemény, nem tarthat számot az ítélet rangjára.”

 

Ez utóbbi megközelítésmód egyébként a diszciplína sok ellenzőjét is meggyőzte afelől  hogy az asztrológia évezredes tanításai akkor is megállják a helyüket a gyakorlatban, ha nem is értjük, mitől működnek. A megfigyelések eredményei pl. statisztikákban is összegezhetők, ez pedig olyan, hivatásos asztrológusoknak is megkönnyítette már nézetei elfogadtatását, mint az amerikai származású, de Magyarországon is népszerű Stephen Arroyo. C. G. Jung pedig, aki az önismeret és az önkibontakoztatás egyik technikájának nevezte az asztrológiát, szintén hasznát vette az ilyen típusú kutatásoknak.

 

Ugyanez a megközelítésmód az irracionális tartományok más területein is eredményes lehet. Az egyszeri jósnővel ellentétben, aki kétféle választ írt fel egy papírlapra, majd, bármilyen visszajelzéssel jött is vissza ügyfele, mindig be tudta „bizonyítani”, hogy előrejelzései igazak, érdemes akár a kártyavetések eredményét felírni. Természetesen a valóságos adatokat. Én pl. akár saját magamnak, akár ügyfelemnek vetek Tarot kártyát, már évek óta feljegyzem a kapott lapokat – és ezeket az értékeket a másik félnek is elküldöm. Így hosszabb távon, akár  évtizedeken keresztül is követni lehet, milyen formában, mennyi időn belül váltak be az előrejelzések, és persze azt is, ha nem. Az álomnapló tartalmát szintén tanulságos lehet rendszeresen összevetni a valóság történéseivel. Hiszen, mint pl. Jung  Az alkímiai konjunkció c.könyvében (és sok más írásában is ) rámutatott, csak ilyen rendszeres „kontrollal” kerülhetjük el az önáltatatás vagy mások – akár akaratlan –  félrevezetésének a csapdáját, és juthatunk a gyakorlatban, hétköznapi életünk szempontjából is hasznos eredményekhez.

 

Kiss Kati

www.astroconsult.hu

 

 

 

Ajánlott konyvek:

 

A jobb féltekés, analógiás, szimbolikus gondolkodásmód megértéséhez:

 

C. G. Jung és taníványai: Az ember és szimbolumai/ C. G. Jung:  A tudattalan megközelítése

Cristopher Markert: Titkos erőközpontunk, a tantien

C. G. Jung: Az alkímiai konjunkció

 

Fritz Riemann: Útmutató asztrológia – Egy pszichoanalitikus gondolatai és tapasztalatai